Miután Ihi hazatért 3 éves távol-keleti bujdosásából 2005-ben, egyből elkezdett tagokat toborozni, hogy megvalósíthassa a benne érlelődő zenei ötleteket, meg egyáltalán a zenélésért magáért. Csabi, Ihi régi csapattársa a Meztelen Ebédből, azonnal igent mondott, már csak egy dobos hiányzott. Pepét ajánlották Halásztelekről, aki már első hallásra meggyőzően hozta az ütemeket. Kb. egy év jammelgetés után a Csepel Művek hangulatos bunkereiben immár Grabanc néven megmutatta magát a trió egy tucatnyi instrumentális nótával. Klubkoncertek következtek Budapesten és vidéken. Közben a halásztelki szál bekeményedett, mivel Peti kedvet érzett ahhoz, hogy elektronikával fűszerezze a zenét, és ez a többiek koncepciójába is beleillett. 2008-ban új zenészekkel bővült a banda: Szabi dorombbal, Márti pedig hangszálaival díszíti a nótákat.
![]() | Ihi - gitár: 1997-ben csöppentem bele a Meztelen Ebéd zenekarba először énekesként, majd fokozatosan a gitár lett a fő hangszerem. 2002-ben Tajvanon próbáltam szerencsét, hamarosan sikerült ott is zenészekre találnom, és 2005-ig a Jindowin zenekarral játszottam a szigeteten. Visszatérve összehoztam a Grabancot, amelyben remek zenésztársakkal és emberekkel örömzenélünk magunk, és egyre jobban mások örömére is. Minden újabb koncert ugyanúgy lázba hoz, mint a legelső. |
|
| Csabi - basszusgitár: 1997-ben Ihivel együtt kezdtük a Meztelen Ebédben, és folytatódik a gatyaszárlebegtetős slapbass a Grabancban.A zene ettől lesz ragacsos és sűrű, néha viszont kiszakad a lábad a ragacsból a ritmus miatt és néhány centire lebegtet a basszus a föld felett. A hörgőcskéidet én bizsergetem alacsony frekvenciájú sinushullámokkal, melyek igen jó hatással vannak mind az élettani, mind a lelki folyamataidra. Kedvenceim folyamatos változása segíti a Grabancot is abban, hogy széles zenei palettán keverjen ki minden számból valami khaki-pasztell narancsszínt.(zöldet?) |
|
| Pepe - dob: Több zenekarban is játszik ez a remek halásztelki dobos. Római centuriókhoz hasonlatos arcéle, zordon-borz geometriában végződő szemöldöke, és ütemvágás közben kirajzolodó komoly tekintete nyilván sokatokat riaszt el az ismerkedéstől. De ez csak színpadi álarc. Sz-sz… |
|
| Peti - programming, FX: |
|
| Szabi - doromb: Szab vagyok, szájüregmodulátoros prüntyögő a hangszerem. A zenében a mindenfélét, de abból a jót szeretem, így gyakran játszom alkalmi összeállásokban. A Leonardo Jam nevű fehérvári bandával 1999 óta zörgök. A Grabanc új lehetőség, szeressétek. Üdv Mindenkinek! |
|
| Kata - Fuvola: Kb 5 évvel ezelőtt történt, hogy olyan zenei stílusra találtam, ami előre nem tervezett dallamokat vonzott a fuvolámból..nevezhetjük improvizációnak. :) Ez akkora élmény volt, hogy 10 év zeneiskola, különböző fúvószenekari élmények, valamint némi ír kocsmazenélés után, nem tudtam elszakadni az elektronikus zene hangszeres, izgalmas válfajaitól, így azóta próbálok a magam módján egy kis plusz színt vinni az efféle hangzásokba, most a Grabanc kivételesen kreatív zenéjébe. |











